Üdvözlök minden kedves Látogatót!

2010. május 28., péntek

Tejes zsemle

A legújabb szerzeményem a "Kenyérsütés" című könyv Marjie Lamberttől. Tele van igazán finom és látványos kenyérfélékkel, de mivel nekem még nem megy valami profi módon a kelt tésztával való bánás ezért egy egyszerűvel próbálkoztam meg belőle.


170 ml langyos tejbe teszek 1/4 kanálnyi cukrot, majd belemorzsolok 1,7 dkg friss élesztőt. Kb 15 perc alatt felfuttatom. Egy másik tálban 25 dkg lisztet elkeverek 1/2 teás kanál sóval, majd hozzáadom az élesztős tejet is. Az egészet alaposan meggyúrom, majd 2 órára meleg helyre teszem. Az idő leteltével újra átgyúrom, majd narancs méretű golyókat tépkedek belőle,amiket zsemle alakúra formálok. Ezeket sütőpapíros tepsire teszem. A tetejükre szezámmagot,tökmagot is lehet szórni.Újabb 20 percig hagyom pihenni majd 200 fokra előmelegített sütőbe tolom és 20-25 perc alatt készre sütöm. A sütési idő letelte előtt pár perccel megkenjük a zsemlék tetejét forró tejjel,hogy a külsejük ropogós legyen.


2010. május 26., szerda

Mustáros hús

Ez egy nagy kedvenc, először is mert maximum 20 percet kell vele foglalkozni,másodszor pedig mert isteni az íze.

Egy serpenyőben kevés olajon elkezdünk sütni 0,5 kg felkockázott csirkemellet. Közben összekeverünk 1 kis doboz tejfölt, 1 evőkanál mustárt és ízlés szerint fűszerezzük. Én általában sót,borsot, majorannát és egy csomó zúzott fokhagymát teszek bele. Amikor a hús már megpuhult, akkor ráöntjük a mártást és 1-2 percig kevergetve összeforraljuk.

2010. május 25., kedd

Tejfölös-sajtos pogácsa

Az első pogácsám,úgyhogy egy jól bevált 'Nagymamás' receptet használtam. Egészen pogácsa íze lett. :)


0,5 dl langyos,cukros tejben felfuttatok 2 dkg élesztőt.Közben 25 dkg lisztet elmorzsolok 12 dkg margarinnal. Keverek hozzá 1 egész tojást, 1 dl tejfölt és pici sót. Végül belekeverem az élesztős tejet is.Alaposan meggyúrom a tésztát,majd állni hagyom 20 percig. Ekkor ujjnyira kinyújtom és 3-ba hajtom. Ezt még kétszer megismétlem 20 perces szünetekkel. Az utolsó hajtogatás után a tetejét egy késsel berácsozom, majd kiszaggatom. Sütőpapíros tepsire teszem és megszórom reszelt sajttal. 180 fokon aranybarnára sütöm.

Túrós-cseresznyés süti

Olyan szépek voltak a cseresznyék a piacon, hogy muszáj volt vennem belőle.Sajnos az ízük annyira már nem volt lenyűgöző, úgyhogy süti lett belőle.

5 dkg olvasztott vajat habosra keverek 1 egész tojással és 7-8 dkg cukorral. Adok hozzá 10 dkg túrót, 8 dkg lisztet és egy késhegynyi sütőport. Az egészet összekeverem, majd tálba öntöm és a tetejét megpakolom cseresznyével. 180 fokon aranybarnára sütöm.

A recept a Harmonetről van.

Karfiolfelfújt

Hétvégén találtam egy nagyon régi szakácskönyvet a Nagyszülőknél, amiben ez a recept is szerepel a zöldséges ételeknél.Mivel köztudott, hogy a karfiol az egyik kedvencem, így nem kérdés, hogy ki is próbáltam.


80 dkg karfiolt rózsáira szedve előfőzök kevés ecetes vízben.Közben 5 dkg vajat megolvasztok, majd keverek bele 6 dkg lisztet. Ezt egy picit összepirítom, majd felöntöm 3 dl hideg tejjel és kevergetve sűrűre főzöm (az enyém nem lett sűrű,csak csomós,de szerintem ez nem baj). A mártást kihűtjük,majd keverünk bele 3 tojássárgát és a tojások keményre felvert habját. Sózzuk,borsozzuk,megszórjuk majorannával.A karfiolt lecsöpögtetjük,majd egy jénaiba tesszük,végül leöntjük a mártással. A könyv szerint 40 percig kell gőzben főzni...mivel ez nem egy túl szimpatikus eljárás én csak sütőbe toltam és aranybarnára sütöttem.

2010. május 24., hétfő

Hétvége....


Lazításképpen elutaztunk hétvégére a Nagyszülőkhöz.Főzni nem főzhettem, mert a konyha kizárólag a Mamáé, de pár képet azért csináltam-igaz, nem az ebédekről.

Persze, nem csak virágokat láttam:


Eső ide vagy oda, azért a kertek is alakulnak:


És mivel árvíz sújtotta területről van szó, megmutatom milyen is most a környék:

2010. május 19., szerda

Pirog-avagy a Kurlandi szalonnás lepény

Ha már úgyis előszedtem a könyveim, akkor gondoltam keresek bennük valami ebédnek valót is. A "Segítek főzni!" címűben találtam is valami finomat. :) A mennyiségek elég bénák, mert a könyv 16 személyre írja le őket,mi meg csak ketten vagyunk, úgyhogy próbáltam arányosan leosztani.

110 ml langyos-cukros tejbe morzsolok 8 dkg élesztőt és 15 perc alatt felfuttatom. Közben 19 dkg lisztbe morzsolok 30 dkg vajat és pici sót. Amikor az élesztő már jó,összekeverem a liszttel, alaposan összedagasztom, majd meleg helyen a kétszeresére kelesztem.Közben elkészítem a tölteléket. Ehhez 20 dkg felkockázott szalonnát és 1 fej felkockázott hagymát megpirítok.
Lisztezett deszkán kinyújtom a tésztát, és 10 cm átmérőjű köröket szaggatok ki belőle. Minden kör szélét megkenem felvert tojással, majd a közepére teszem a tölteléket végül pedig félbe hajtom. Egy sütőpapíros tepsire teszem őket. A maradék tojást pici tejjel elkeverem és ezzel lekenem a tetejüket. 200 fokon kb 20 perc alatt aranybarnára sütöm őket.

Rebarbarabefőtt

Tegnap Párom meglepett egy szép rebarbaraszárral. Nézegettem a könyveim, hogy mihez is kezdjek vele, mert süteményt nem akartam sütni belőle, amikor a kezembe akadt a Magyar konyha egyik különkiadása és megtaláltam benne a Receptet.
Felhasználási javaslatként azt írta, hogy édes befőttfélével összekeverve kínáljuk, például húsok mellé.
 A rebarbara szárat meghámozzuk és a húsát felkockázzuk 2 centis darabokra. Egy fertőtlenített üvegbe töltjük,megszórjuk cukorral és felöntjük hideg vízzel. Én egy 2 dl-es üvegbe töltöttem és 2 teáskanálnyi cukrot tettem rá. Teszünk rá fóliát, erre egy pici tartósítószert majd a tetővel lezárjuk.Végül 15 percre forrásban lévő vízbe állítjuk az üveget, majd pedig hagyjuk kihűlni.

2010. május 18., kedd

Tarkabarka meggyes

Megígértem nincs több muffin egy időre, de azért édesség nélkül nem maradhatok, úgyhogy csináltam egy hasonlóan egyszerű sütit-ami, egyébként meglepően sokáig eláll.

15 dkg vajat, 20 dkg porcukorral, 4 egész tojással és 2 teáskanál vanília kivonattal habosra keverek. Adok hozzá még 30 dkg lisztet, majd ketté osztom a tésztát és az egyik feléhez még keverek 4 dkg kakaót. Egy formába felváltva teszek a két tésztából, a tetejét megszórom meggyel és 180 fokon kb 40 perc alatt készre sütöm.

Egy másik blogon felmerült a kérdés, hogy normális-e, hogy a tésztája egyáltalán nem folyik-igen az, pont azért áll el olyan sokáig. Sütés után is elég kemény és tömény marad ezért a legjobb ha kakaóval vagy tejjel kínáljuk.

Marhapörkölt

A lustaság győzött, nem mentem boltba, de találtam a fagyasztóban husit...és akkor bevillant az örök kedvenc :)

Kevés zsíron 1 fej felkockázott vöröshagymát és 2 gerezd zúzott fokhagymát  megfuttatok.Ekkor leveszem a tűzről és teszek bele 1 evőkanál pirospaprikát, 2 evőkanál csípős Piros Aranayat, borsot, majorannát, petrezselymet,egész köménymagot és pici sót. Alaposan összekeverem, majd felöntöm 0,5 dl vízzel. Visszateszem a tűzre és beledobok kb 1 kg felkockázott marhahúst, adok hozzá még annyi vizet amennyi majdnem ellepi és lassú forralással puhára főzöm. Nagyjából 10 perccel azelőtt, hogy levenném a tűzről keverek még bele 2 felkockázott paradicsomot és 1 paprikát.

Zöldségleves

Nem csinálok túl gyakran levest;Lehet, hogy ezért ízlik mindig annyira. :)



1-1 fej hagymát és burgonyát felkockázok. Pár répát és gyökeret felkarikázok, és végül a zellert,karalábét is feldarabolom. Kevés zsíron pár percig pirítom a zöldségeket,megszórom őrölt pirospaprikával majd felöntöm kb 1-1,5 l húsleves alaplével. Dobok bele 2 gerezd fokhagymát, és pár szem egész borsot. Fedő alatt puhára főzöm.

Tejszínes 'rakott' csirke

Ilyen időben valahogy még főzni sincs kedvem, de enni muszáj, úgyhogy szombaton rögtönöztem egy igazán egyszerű ebedét.

Egy mély tepsit kikenek vajjal. Teszek bele kb 30 dkg rizst, még nyersen, úgy hogy elfedje az edény alját. Erre ráfektetünk pár szelet vékonyra klopfolt csirkemellet. Egy edényben elkeverek 2 dl tejszínt, 1 dl tejet és 1,5-2 dl húsleves alaplét. Sóval,borssal, majorannával ízesítem, majd ráöntöm a húsra. Szórok rá pár marék zöld borsót és reszelt sajtot. 170 fokon 1 óra alatt készre sütöm. Ennyi idő alatt a rizs magába szívja a nedvességet és megpuhul.

2010. május 13., csütörtök

Gombapörkölt

Ez az egyik kedvenc gombás ételem,mert gyorsan kész van és nagyon finom.

1 nagy fej vöröshagymát felkockázok, 3 gerezd fokhagymát lereszelek,majd kevés olajon megfuttatom őket. Közben 0,5 kg csiperke gombát megtisztítok és feldarabolok. Ha a hagyma már jó, akkor felöntöm 1 dl húsleves lével,keverek bele egy kis majorannát, borsot és őrölt pirospaprikát. Beledobom a gombát és 2 marék zöld borsót, majd fedő alatt puhára párolom. Főtt tésztával tálalom.

Zabpelyhes-epres muffin

Ígérem ez az utolsó muffin a héten, de annyira kívántam valami édeset, hogy muszáj volt megsütnöm.

Alapnak egy kis joghurtos dobozt veszünk.
Szóval 1 kis doboz joghurtot(én epreset használtam) habosra keverek 2 tojással, 1 doboznyi cukorral, 1 zacskó sütőporral, kb 0,5 dl olajjal és 1 teáskanál vanília kivonattal. Végül belekeverek 2 doboznyi lisztet,1 doboznyi zabpelyhet és kevés tejjel felhígítom.  Karikázok bele pár szem epret, majd formába töltöm és 180 fokon aranybarnára sütöm.

2010. május 11., kedd

Tepsis máj

Soha nem ettem meg a májat egészen addig, amíg meg nem ismertem Páromat. Ő nagyon szereti, én pedig addig "ízlelgettem", amíg egészen jónak nem találtam.




0,5 kg májat megmosok és baconbe tekerek, majd egy tepsibe teszem őket. 1 dl olajat elkeverek egy csomó majorannával, borssal, kakukkfűvel és pici sóval. Ráöntöm a májra és pácolódni hagyom pár órát. A tetejére nagyobb darabokra vágott vöröshagymát teszek majd 180 fokon készre sütöm.


Fokhagymás bagett

Nem lett tökéletes, de az enyém és nekem ízlik (plusz isteni illatot áraszt magából-lehet sajnálni, hogy a neten nem terjed :)).


Negyed élesztőt elmorzsolok 35 dkg lisztben. Adok hozzá pici sót,cukrot, 1 evőkanál olajat, 1 evőkanál tejfölt és rengeteg zúzott fokhagymát. Annyi vizet öntök hozzá, hogy rugalmas tésztát kapjak(kb 1,5 dl). Alaposan összedagasztom és kelni hagyom 1-2 órát. Közben 3 evőkanál vajat elkeverek pár gerezd zúzott fokhagymával. A megkelt tésztát kinyújtom és megkenem a vajjal. Összetekerem és újra átgyúrom, majd megformázom. Kivajazott tepsibe teszem és 180 fokon aranybarnára sütöm. Mielőtt kivenném a sütőből megkenem pici vízzel a tetejét, hogy ropogós legyen.

Az enyém elég lapos lett, úgyhogy legközelebb még formázás után is hagyom kelni picit.

Túrós-gyümölcsös rétes

Hozzávalók:
réteslapok (6 db)
750 g túró
8-9 dkg cukor
2 tojássárga
1 csomag vaníliás cukor
pici citromlé
1 kis doboz natúr joghurt
málna/meggy befőtt
olvasztott vaj


1 rúdhoz 3 réteslapot használunk (ebből 2 rúd lesz). Mindegyiket megkenjük pici olvasztott vajjal és egymásra fektetjük őket. A túrót, cukrokat, tojássárgát, citromlevet és joghurtot összedolgozzuk. A krém felét a rétes alsó felére tesszük, megszórjuk a gyümölcsökkel, feltekerjük és a tetejét is megkenjük olvasztott vajjal. Ezt megismételjük a másik adag réteslappal is. Forró sütőben szép pirosra sütjük.

2010. május 9., vasárnap

Kekszes-barackos muffin

Azt olvastam valahol, hogy a muffin már nem menő-bár tudnám miért-, ennek ellenére én nagyon szeretem és nem hiszem, hogy abba fogom hagyni a gyártását. :)

25 dkg lisztet elkeverek 12 dkg cukorral, 1 zacskó vaníliás cukorral, 2 evőkanál kakaóporral, 1 zacskó sütőporral, 1 tojással, 2 evőkanál olajjal és 3 dl tejjel. Hozzáadok fél zacskó elmorzsolt Győri édes kakaós kekszet és 15 dkg aprított barackot. Muffin formába töltöm és 15 perc alatt 200 fokon megsütöm.

Mozarellás csirke

Egy tepsi alját kibélelem baconnel. Erre kiklopfolt csirkemelleket teszek. Sózom, borsozom őket, majd állni hagyom egy picit. Közben 2 zacskó felkockázott mozarellát elkeverek egy kis doboz tejföl felével és egy tojással. Én most kevertem bele felkockázott párizsit is, hogy fogyjon. Majorannával, borssal ízesítem. Kis halmokat teszek belőle a csirke szeletekre. A tetejére pedig  még egy adag bacon kerül. Forró sütőben 30 perc alatt készre sütöm.