Üdvözlök minden kedves Látogatót!

2016. április 29., péntek

Házi "nutella" tejmentesen

Imádom a nutellát, de mivel van benne tej, ezért a tiltott ételek listájára került. Bár mogyorót sem igazán lehet enni, ha ekcémás a Baba, azért néha egy kicsi belefér.

A legtöbb recept szerint a mogyoró barna héját le kell dörzsölni, de mivel a mogyoró saját termés volt így törés közben eléggé összedarabolódott, szóval esélytelen volt, hogy leszedjem róla, azzal együtt került bele.

Hozzávalók:
100g törökmogyoró
50g tejmentes étcsokoládé
2 tk cukor
1 ek kókuszzsír
6-7 ek rizstej
pár csepp mogyoró aroma (elhagyható)

A mogyorót egy száraz serpenyőben enyhén megpirítjuk, majd krémesre daráljuk (ezt én kávédarálóval csináltam). A kókuszzsírt megolvasztjuk a cukorral és 2 ek rizstejjel, levesszük a tűzről, beletesszük a darabokra tört csokoládét és addig kevergetjük, hogy teljesen feloldódjon. Amikor már egynemű összekeverjük a mogyorókrémmel, az aromával és annyi rizstejjel, hogy kellemesen kenhető legyen. A képen látszik, hogy én nem tettem bele mindet mert szeretem, ha egy kicsit darabosabb.Zárható üvegben hűtőben tároljuk.

2016. április 25., hétfő

Házi rizstej

A Picúr ekcémája miatt továbbra is szigorú diéta van terítéken. Tej helyett most épp a rizstejjel próbálkozunk. Babáknak a rizst az elsők között vezetjük be, ezért már ez is mehet a kezdetektől főzelékbe, gyümölcshöz, stb...

Hozzávalók a teljesen natúrhoz:

1 bögre rizs (a képen éppen barna rizsből készült van)
2 bögre forró víz
2  bögre hideg víz

A rizst egy zárható befőttes üvegbe tesszük, felöntjük a forró vízzel és 1 éjszakát állni hagyjuk. (Én az éjszakai szoptatások alatt azért átkevertem) Másnap nagyon alaposan összeturmixoljuk, átszűrjük. Felöntjük a 2 bögre hideg vízzel és már kész is.

A variációi szinte végtelenek. Lehet fahéjjal, vaníliával, tonkababbal, szegfűszeggel, mézzel csinálni. Ekkor a rizzsel együtt az üvegbe tesszük a fűszert és turmixolás előtt kivesszük. Az ízesítést én mindig úgy állítom be, hogy tudom mi fog készülni a kész rizstejből.

2016. április 12., kedd

Tejberizs

Hozzávalók:
300 g rizs
1 l tej
2 dl tejszín
80-90 g cukor
tálaláshoz:gyümölcs,rózsavíz

A rizst,cukrot,tejet,tejszínt egy lábasban feltesszük főni.Gyakori kevergetés mellett kb 40 perc alatt megpuhul a rizs. Ekkor elzárjuk alatta a tüzet és letakarva állni hagyjuk kb 15 percig.Tálalás előtt belekeverjük az ízlésünknek megfelelő gyümölcsöt/mazsolát/rózsavizet (ebből az egész adagba elég pár csepp).

Rakott krumpli nyers krumpliból

Hozzávalók:
kb 2 nagy krumpli meghámozva és vékonyra gyalulva
3-4 db főtt tojás
1 nagy fej hagyma vékonyan felkarikázva
pár kolbászkarika
2 kis doboz tejföl
só,bors
sajt

A tejfölt alaposan megsózzuk és borsozzuk. Egy jénai aljára teszünk 2 rétegben,szorosan egymásmellé krumplit, ezt megkenjük tejföllel, teszünk rá hagymát,tojást,kolbászt, majd folytatjuk a rétegezést amíg van az alapanyagokból. A tetejére krumpli és tejföl kerül. Letakarva kb 1 óra alatt puhára sütjük, majd levéve a tetejét megpirítjuk.

2016. április 7., csütörtök

Segítség anyáknak

Van egy jó kis csoport facebookon, ahol meg lehet beszélni a hozzátáplálással kapcsolatos dolgokat, nézzetek meg Ti is ! Igaz, hogy ők követik a WHO ajánlását és kizárólag 6 hónaptól táplálnak hozzá, de nem ítélik el, azt aki korábban kezdi, nagyon segítőkészek :)

https://www.facebook.com/groups/888528111224731/

2016. április 4., hétfő

Dagasztás nélküli kenyér

Recept innen, szöveg változtatás nélkül átmásolva:

Hozzávalók:
– 5 bögre liszt (62 dkg)
– 2 bögre langyos víz (5 dl)
– 2 evőkanál étolaj
– 2 teáskanál só
– egy csomag porélesztő (7g)
1. A hozzávalókat kimérjük egy tálba.
2. Nagyjából az egészet összekeverjük egy villa segítségével.
3. Ezután összegyúrjuk. Nem kell tökéletesnek lennie, ez egy kétperces mutatvány.
4. Letakarjuk egy konyharuhával, és éjszakára a hűtőbe rakjuk.
5. Reggel egy lisztezett deszkára borítjuk, nagyjából átgyúrjuk, veknivé formázzuk, majd három helyen keresztbe bevágjuk. Csak nagyon vékonyan!
6. Sütőpapírral bélelt jénai tálba tesszük.
7. Bekapcsoljuk a sütőt a maximumra (240 fok).
8. A kenyeret (egy kicsit a fedőt is lehet) lespricceljük vízzel. Én kézzel szoktam egy pohárból, de a lényeg, hogy a felszíne mindenütt csillogjon a víztől.
9. Betesszük az ekkor még hideg sütőbe. Körülbelül 50 percig sütjük FEDŐ alatt!
10. Ha letelt az ötven perc, akkor óvatosan leemeljük a jénai tetejét, és tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e már a tészta a közepén is.
11. Ha nem, akkor még sütjük további tíz percig (ez akár több is lehet, nyilván sütőfüggő), ha igen, akkor újra lespricceljük a kenyeret, és aranybarnára sütjük fedő NÉLKÜL!

Kenyér



Hozzávalók:
0,5 kg liszt
4 dl langyos víz
1 zacskó szárított élesztő
0,5 tk barna cukor
2 tk só
2 ek olívaolaj
ebbe a kenyérbe gyúrás közben sárga lenmagot is kevertem


Az élesztőt,cukrot és a vizet egy tálban összekeverjük és félretesszük. Az összes többi hozzávalót összekeverjük, amikor az élesztő felfutott akkor azt is beledolgozzuk pár perc alatt. Célszerű robotgéppel dolgozni, mert egy ragadós, nagyon lágy tésztát fogunk kapni. 5-10 perc dagasztás után nedves kézzel cipó alakúra formázzuk és egy alaposan belisztezett (ez akadályozza meg, hogy ráragadjon) sütőpapíros tálcára tesszük és 1 órát pihentetjük. Ha letelt az idő picit megspricceljük vízzel és kb 40 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha kongó hangot ad kopogtatásra.

Sóskafőzelék

Hozzávalók:
0,5 kg sóska
0,25 l tej

1-1,5 ek cukor
pici olaj
1 ek liszt

A sóskát megmossuk, kiszedjük a szárát, majd pici olajon a saját levével megpároljuk. Hozzáadjuk a cukrot, picit megsózzuk. A lisztet csomómentesre keverjük pici vízzel, majd összekeverjük a tejjel. Amikor a sóska már elfőtte a levét felöntjük a tejjel és pár perc alatt sűrűre főzzük.

Alma-barackpép

Még nincs barack szezon, ezért én fagyasztott barackból csinálom.

Hozzávalók:
          Ha nyersen készítjük: 1 alma, 2-3 gerezd barack
Az almát megmossuk, meghámozzuk és újra megmossuk. Lereszeljük a barackkal együtt és már mehet is a babának.

         Ha főzve szeretnénk, nehogy a nyers alma megfogja a pociját akkor ugyanúgy készítsük el, mint az almapépet, csak tegyünk hozzá pár barack darabot is.



2016. április 2., szombat

Medvehagymás tészta

Hozzávalók:
0,5 kg liszt
6 tojás
pár evőkanál víz
1 csokor felaprított medvehagyma
só,bors



A lisztet összekeverjük a fűszerekkel, majd beledolgozzuk a tojásokat és annyi vizet, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk. Kinyújtjuk, majd formára vágjuk. (Nekem ezt elintézte a tészta gépem). Én hagytam megszáradni őket, de akár rögtön mehet is egy kis sós vízbe. Pár perc alatt készre fő.

Sheahab

Boti ekcémás kis bőrére vettünk sheavajat, de sajnos csak még rosszabb lett tőle. Magában nem igazán tetszett se nekem, se Apának, viszont habként szuper jól lehet kenni.

30 ml sheavaj
15 ml szőlőmagolaj vagy sima olívaolaj

Az olajat egy picit melegítsük meg, majd tegyük hozzá a sheavajat és addig kevergessük amíg megolvad. Hagyjuk megdermedni, majd robotgéppel verjük habosra. Töltsük üvegbe és már kész is a szuper testápolónk.