Üdvözlök minden kedves Látogatót!

2009. december 30., szerda

Túrótorta

Nagyon szeretem a túrót úgyhogy karácsonyra készült egy új változat, hogy én is és Párom is örülhessünk. Az alaphoz egy egyszerü piskótát sütünk vagy veszünk. Ezt beletesszük egy kapcsos 30 cm-es tortaformába, fogunk egy zacskó babapiskótát, félbevágjuk és állitva a forma oldalához rakjuk öket. A piskótát megszórjuk tetszőleges gyümölccsel. Nálam ez eper volt. Én fagyasztott házi epret használtam mert amikor felolvadt (rá lehet segiteni mikroval) ott maradt a leve is. 25 dkg túrót összekevertem ezzel a lével, 15 dkg porcukorral, egy citrom reszelt héjával és levével, majd még egy adag gyümölcsöt, ekkor már meggyet szórtam bele. 4 darab lapzselatint felolvasztunk, 3 dl tejszint kemény habbá verünk és ezeket is a krémhez adjuk. Ezt a túrós krémet belesimitottam a formába. A tetejére meggyet tettem és pár órára hütőbe került. Nagyon jól sikerült és nem is maradt belőle.
Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése